Nehéz igaziból lefordítani a héber igealakot. Van, aki úgy fordítja, hogy "elbűvöltél", van, aki úgy, hogy "felbátorítottál". Sőt, olyan is van, aki azt mondja, hogy "megsebesítetted a szívem", vagy "megzavartál". Van, aki amellett érvel, hogy az igealak miatt igaziból a "szív elvételét" jelenti, és minthogy az Ószövetségben a "szív" inkább a gondolatok, és nem annyira az érzelmek központja, így lehetne úgy fordítani, hogy "elvetted az eszem", amitől bizonyos kontextusban nincs is olyan messzi az "elloptad a szívemet". Minthogy az Énekek énekében szerepel a vers, talán mindegyik fordítás elfogadható, még a "megsebesítetted a szívem"-et is. Bár kezdetben azt gondoltam, hogy ez csak ezt a megdobogtatást jelenti, amikor meglátjuk, akit szeret a szívünk, vagy amikor a szemünkbe néz, vagy ilyesmi. Most talán egyre inkább azt gondolom, hogy ez egy nyitottságot jelent. Hogy megnyitottam előtted a szívem, és engedem, hogy a tekinteted, a szavaid, a viselkedésed, az öltözködésed megérintse. Talán úgy is fordítanám, hogy "megérintetted a szívemet". És ez lehet jó, lehet bátorító, elbűvölő, de lehet fájdalmas is. Ugyanaz a nyitottság, ami megengedi a másiknak, hogy szeressen, kitesz annak is, hogy fájdalmat okozzon. És ez a kettő mindig együtt jár. Nem lehet úgy elfogadni a másik szeretetét, hogy ne tegyem ki magamat annak, hogy fájdalmat is okozhat.
És ugyanezt mondja Isten: "megérintetted a szívemet", és Ő is felvállalja ezt a rizikót. Engedi, hogy megérintse Őt a szeretetünk, a szavaink, a tekintetünk és a fájdalmunk, és kiteszi Magát annak, hogy bántsuk, hogy akár keresztül is szúrjuk a szívét. És nemcsak ténylegesen a kereszten, hanem átvitt értelemben is. Jézus szívét is tör járta át, minden értelemben. Megérintethetjük a szívét, és nem zárkózik el.