Nehéz lefordítani a héberből "szemek szerint", illetve "szív szerint". A történetbeli jelentése mégis egyértelmű: az ember a külsőt nézi, Isten pedig a belsőt. Azaz az ember azt nézi, amit a szemeivel lát, azaz a külsőt, Isten pedig azt, amit a szívével: minket!
Isten nem tud minket tárgyilagosan a szemével nézni, csak a szívével. Nem csupán a külsőnk érdekli, nem csak a még felvállalt dolgaink, nem a szerepeink, mi érdekeljük Őt, úgy, ahogy vagyunk. Az Isten minket lát, de nem kell félnünk Tőle. Nem kell szégyelnünk magunk Előtte, és nem kell elbújnunk Előle, mert nem a szemével néz minket, hanem a szívével. Nem kell tökéletesnek lennünk, hogy az Úr kedvét lelje bennünk, mint ahogy meg van írva: "Fekete vagyok, de szép" (Én 1, 5).
