Mennyire szeretetteljes, mennyire baráti az Atya. Azt mondja a fiának, hogy közösségben vannak, teljes közösségben, mert mindenük közös. Aztán pedig megmagyarázza, hogy miért kezdett ünnepelni. Az Atya nem azt mondja, hogy fogadd el, hogy így van, hogy dolgozd fel, szenvedd meg, hanem arra hív, hogy ne csak abban legyünk közösségben Vele, amink van, hanem az Ő nézőpontjában is. Abban is legyünk közösségben Vele, ahogy Ő látja a másikat, ahogy Ő elfogadja őt, ahogy Ő örül neki. Az Ő szándékában, szeretetében, a mások feletti örömében legyünk közösségben Vele.
Ez nem hazahívás már, hanem kihívás. Kihívás az igazságosság szemléletéből, mások elfogadására, irgalmasságra, nagyvonalúságra. Az Atya arra hív, hogy váljunk olyanokká, mint Ő.
