esmondta

Azaz a szenvedés van. Nem attól függ, hogy jót teszünk-e vagy rosszat. Mégis jobb, ha úgy szenvedünk, hogy közben jót teszünk. Ha úgy szenvedünk, ahogy Jézus szenvedett.

Nem kellett volna körülmetélkednie. Azért tette meg mégis, mert ez segítette a zsidókat, hogy el tudják fogadni Jézus örömhírét. Pál tehát nem eszmék szerint járt el, hanem arra figyelt, hogy mi segítheti a többieket Jézushoz. Ez talán valami olyan, amit érdemes eltanulni…

Annyi volt a vigasztalás, hogy nem kell több terhet viselniük, mint amennyit mindenképp kell. Talán nem is annyira az volt vigasztaló, amit írtak, hanem az, hogy melléjük álltak. Hogy megtapasztalhatták, hogy az ő oldalukon állnak, hogy jót akarnak nekik, segíteni és irányt adni,…

Nem azt mondták el, hogy ők milyen nagy dolgokat tettek, hanem azt, hogy Isten milyen nagy dolgokat tett. Ebben áll az evangelizáció: nem önmagunkat hirdetni, hanem Istent. Nem magunkról beszélni, hanem Istenről. Ez az, ami megerősíti a másikat is, és a közösséget.

Pál szerint Isten így tette láthatóvá Magát a pogányoknak. És talán mi is ezekben tapasztalhatjuk meg leginkább Isten létét a hátköznapjainkban. Abban, hogy gondoskodik rólunk. A mi testi, anyagi, fizikális és az érzelmi, lelki jólétünkről. Az ennivalóról és az örömről.…