Megjelenik Isten angyala ennek az asszonynak, köszönni se köszön neki, hanem egyenesen a szemébe mondja, hogy meddő, majd újra elmondja más szavakkal. Nem nehéz elképzelni milyen fájdalmas lehetett ez neki, abban a kultúrkörnyezetben pedig még szégyen is. És jön egy idegen, aki még egyszer, hangsúlyosan ezzel szembesíti. Mondhatnánk, hogy milyen bunkó, milyen tapintatlan Isten angyala. Mégis van valami ebben az egyenességben. Nem beszél mellé, nem köntörfalaz. A valóságot mondja. Még nem is köszön. Annyit mond csak: "nézd, Te meddő vagy, és nem szültél..." Mintha azt mondaná: azért jöttem, hogy arról beszéljek, ami a legfontosabb neked. Minden más ehhez képest másodlagos.
Néha talán úgy vagyunk mi is másokkal, hogy nem merünk az igazán fontos dolgokról beszélni, mert fájnak, vagy mert szégyelljük. Vagy egyszerűen csak azt gondoljuk, hogy megbántanánk vele a másikat, ha szóba mernénk hozni. Pedig lehet, hogy segítene, ha beszélhetne róla, ha beszélgetnénk róla.
És talán néha így vagyunk Istennel is, hogy inkább udvariasak és jól neveltek próbálunk lenni, ahelyett, hogy megmutatnánk Neki, ami bennünk van, ami fáj, ami igazán fontos. Pedig ha Isten angyala nem félt ilyen nyersnek lenni, ha nem szégyelli Magát Isten, hogy ilyen angyalt küld, akkor talán az sem bántaná, ha egészen őszinték lennénk Vele, ha azt mondanánk, ami van, akkor is, ha bántónak tűnik, vagy olyan, amit nem illik mondani, érezni. Sőt, talán még örülne is neki, hogy végre arról beszélünk, ami igazán fontos.
