A násznagy a vizet kóstolta meg, és bor volt. A szolgák vizet adtak neki, mert nem volt másuk. Jézus azt használta fel, amilyük volt. És ez elégnek bizonyult. A létminimumhoz szükséges vizet Jézus bőséget és örömet adó, finom borrá változtatta.
Jézus első csodája azt hirdeti, hogy elegek vagyunk az Istennek. Nekünk azt kell adnunk, amink van, és nem kell attól félni, hogy ez nem elég jó. Mernünk kell odaadni azt, amink van, önmagunkat, akkor is, ha ez az adott helyzetben kevésnek tűnik. Ez a mi részünk. Isten pedig megmutatja, hogy bőséget és örömet áraszt belőle. Merjük elhinni, hogy megteszi! Hogy a mi mindennapi egyszerű tevékenységeink is válhatnak mások számára öröm forrásává. Hogy nem kell különlegesnek lennünk ahhoz, hogy mások számára különlegességé váljon, amit adni tudunk. Hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy mások számára feltáruljon Isten dicsősége.
Jézus első csodájával bőséget hozott. Elvette a házastársak szégyenét, és örömre fordította. Szolgák segítették. Isten bőséget és örömet akar hozni a mi segítségünkkel. Nem, mert tökéletesek vagy feletébb jók vagyunk. Hanem, mert elegek és szükségesek vagyunk hozzá így, ahogy vagyunk. Merjünk adni a vizünkből, hogy Isten megmutathassa szeretetét és gazdagságát.
