Jézus elmondja a megvetőről szóló példázatát, és az apostolok kérésére, akiknek volt merszük elismerni, hogy nem értik, megmagyarázza. A mag az Isten szava. A magok különböző sorsát külön-külön személyekre vonatkoztatja, de lehetne csak magunkra is:
"útfélre esett":
Isten szól hozzánk, és mi nem figyelünk Rá. Elmegyünk mellete. By-the-way, mellékes dolognak tartjuk. Ezek azok a magok, amiket hagyunk az útfélre esni.
"sziklás helyre":
Ezek azok a dolgok, amikre reflektálunk, figyelmet fordítunk és energiát, de türelmetlenek vagyunk, és nem vagyunk állhatatosak bennük. Így bár elkezdődik valami, nem lesz termékeny. "Elég a napon", mert nincs mély gyökere, nincs elég vize. Mert nem adtunk időt rá. Nem fordítottunk rá kellő energiát.
"tövisek közé":
Ez a hitetlenségünk. Amikor az Isten hív valamire. Meghalljuk, felfigyelünk rá, el is határozzuk, hogy megtesszük, örömünk is lelnénk benne... Aztán mégis elbizonytalanodunk, reményünket vesztjük, elhisszük, hogy ez nem elég, hogy Isten szárba szökkenő akarata nem elég, hogy erősebbnek bizonyuljon, mint a félelmeink, sebzett önértékelésünk.
"a többi jó földbe":
Elhisszük, hogy az életünk jó föld? Elhisszük, hogy gyömölcsözőek vagyunk? Merünk szembesülni mindazzal, ami sikerül? Merünk örülni annak, amikor az Istennel munkálkodva sokszoros termést hozunk? Tudunk Vele örülni?
Nap, mint nap kimegy a Magvető vetni. Hozzánk jön. Az Isten nap, mint nap eljön hozzánk, hogy beszéljen velünk. Ne menjünk el mellette! Ennél sokkal értékesebbek a szavai! Bőség van bennük, gazdagodás. És merjünk örülni a szavainak, merjünk örülni annak, ha sikerül tettekre váltani, mert az Úrban való örvendezés a mi erősségünk!
