Dávid levele ez Uriásról. Ez a Dávid az Úr szolgája? A barátja? A kedveltje? Hogyan?
Miért nem lépett közbe az Isten? Miért nem szólt valamit? Meggyőződésem, hogy szólt. De Ő sokkal inkább olyan, mint Uriás: el lehet tenni az útból, ki lehet vonni az életünkből. Megtehetjük, hogy nem figyelünk Rá, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne, mintha nem szólna hozzánk. Megtehetjük, hogy eljátszuk, hogy az Istennek semmi köze az életünkhöz. Az Isten sohasem tolakodó, nem zsarnok, soha nem fogja ránkerőszakolni Magát.
Ez a történet pont azt mutatja meg, hogy az Isten mennyire más, mint Dávid, mikor megöleti Uriást. Dávid minden áron véghez akarja vinni az akaratát: ne kelljen felelősséget vállalnia tettéért. Az Isten pedig kiszolgáltatja Magát nekünk, és ránk bízza a terveit. Mi megtagadhatjuk őket, visszavonhatjuk együttmunkálkodásunkat. Mert az Istennek sokkal fontosabbak vagyunk, sokkal fontosabb a szabadságunk. Nem tökéletes szolgákat akar, hanem minket akar. Barátokat, akik barátuknak választják Őt.
Az Isten ránk bízza Magát, ne éljünk vissza vele! Ne zárjuk ki az életünkből! És higyjük el, hogy nincs olyan, nem tudunk semmi olyat tenni, ami miatt az Isten visszavonná barátságát, amiért ne szeretne minket.
