Az özvegy egészen tárgyilagos. Csak mikor már elfogadta azt, ami van, akkor kap segítséget. Nem csak azt fogadta el, hogy ő meghal, de azt is, hogy a fia is. Ez nem érzéketlenséget jelent, hanem szabadságot.
Meg kell engednünk, hogy ínségben és szükségben maradjunk, hogy az Isten szabadon tölthesse be hiányunkat, hogy ne eleget kelljen tennie az elvárásainknak, hanem megajándékozhasson minket.
A szabadság mégsem jelenti a hiány vagy az ínség megszűnését. Meg kell őriznünk a vágyainkat és az ínségünket, és meg kell engednünk, hogy ne töltődjenek be, hogy hiány maradjon. Hogy az Isten majd akkor és úgy töltse be, ahogy és amikor a legjobb lesz. Bízzunk benne, hogy meg fogja tenni, ahogy meg van írva: "mert majd eltöltődnek." (Mt 5, 6)
