"amikor imádkoztok, mondjátok": azaz tudatosítsátok magatokban.
"Atya": vagy "Atyánk" (Mt 6, 9): mert Isten Atya, aki szeret és gondoskodik, ahogy meg van írva: "mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek" (Mt 6, 8). És a mi Atyánk, mert mindannyiunk Atya, nem csak azért, mert mindannyiunkról gondoskodik, ahogy meg van írva: "aki felkelti napját rosszakra és jókra, és esőt hullat igazra és becstelenre." (Mt 5, 45) Hanem, mert mindannyiunkat Ő teremtett, ahogy meg van írva: "Vajon nem egy Atyánk van mindnyájunknak? Vajon nem egy Isten teremtett minket?" (Mal 2, 10)
Jézus első tanítása az imáról a helyünkre tesz: Isten - egyén és többiek - egyén viszonylatban. Arra tanít, hogy úgy forduljunk Istenhez, mint Atyához, aki szeret, aki gondunkat viseli, aki figyel ránk, akitől nem kell félni, aki jót akar nekünk, akiben lehet bízni, akire lehet számítani. Ugyanakkor arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy nemcsak az én atyám, hanem a mienk. Azok atyja is, akik körülöttem élnek. Őket is szereti. És ahogy egy jó apa, úgy ő is inkább törődik a gyermekeivel, mint önmagával. Azaz mindaz, ami fájdalmat okoz a gyerekeinek, nekem vagy a többieknek, fájdalmat okoz Neki is, ahogy meg van írva: "velem sem tettétek meg" (Mt 25, 45). A "Mi Atyánk" igazságának és tapasztalatának kell meghatároznia a többiekkel való kapcsoltunk.
Jézus arra tanít, hogy úgy kezdjük az imáinkat, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy a mindannyiunkat szerető Istenhez szólunk.
