Ha nekem "feladatom" lenne megtenni, amit Jézus mond és "feladatom" lenne, hogy felfedezzem válaszait az életemet mozgató kérdésekre, azt hiszem úgy érezném magam, mint egy hadseregben... Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy "lehetőségem van arra", hogy Rá figyeljek, hogy próbáljam meghallani azt amire hív, hogy folyamatos kapcsolatban legyek Vele és lehetőségem van arra, hogy mindezzel összhangban próbáljak élni.

Volt, aki úgy érezte, szentté is avatták, pedig 'katonákat' nevelt Jézusnak. Mindenesetre személyes tapasztalatom szerint azóta is sokakat segített az írása, a gondolatai. Azt mondják róla, háromszor látta a Szűzanyát, de egyesek szerint csak az éhségtől ;)

Feladat: inkább rész, mint parancs-teljesítés. Szerintem nem jelent felé-alá rendelt viszonyt.

Nemcsak lehetőségünk van rá, hanem tehetségünk, képességünk és meghívásunk is. Mert Jézus nem úgy beszél, h ne tudnánk megérteni, ugyanakkor mindig kihívó is. Azt akarja, h lépjünk ki, lépjünk tovább. Hogy közeledjünk Felé.

Szerintem nem kell félnünk azoktól a szavaktól, amelyek kötelezettséget (is) sugall(hat)nak. Isten nem csak mosolygós, mindent elfogadó, mindent eltűrő, mindent megbocsátó, de semmibevehető, elutasítható, kizárható, megbántható, megsérthető Isten is, akinek fájdalmat lehet okozni. Igazi fájdalmat. Egy érzékenyszívű, szerető Istenünk van.
Isten gyengédségét, gyengeségét és kiszolgáltatottságát szemlélve 'feladat'-nak nevezni azt a sürgetést, hogy ne utasítsuk vissza nyitottságát, bizalmát, még talán túl finom kifejezés is...

@esmondta: köszönöm, hogy reagáltál.

segített, amit írtál és asszem, tényleg nem kell félni azoktól a szavaktól, amelyek felvillantják, hogy bizony vannak kötelezettségeink is. csakhát mindig ott a kísértés, hogy ezek mellett úgy kényelmesen elsomfordáljunk... szóval tényleg köszi, hogy ezt leírtad.

és további sok sikert a 'feladathoz' :)