Az Isten egészen elénk jön. Egészen a falainkig, az ablakainkig, a rácsainkig. De nem jön be. Minket hív ki. Kihív a bezártságunkból, kicsalogat a szeretetével: "Kelj fel, kedvesem, szépem, és jöjj!" (Én2,10)
"Íme, itt áll a falunk mögött, benéz az ablakokon, bepillant a rácsokon... Kelj fel!" (Én2,9-10)
2011.12.21. 21:13 esmondta
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
-
"... ismersz engem?" (Jn 1,48)
-
"... mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" (Mk 10,17)
-
"Az egész föld bírája ne szolgáltatna igazságot?! (I.Móz 18,25)
-
"Ha nem látom kezein a szegek nyomát..." (Jn 20,25)
-
"... aki pedig nem hisz, már elítéltetett, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében." (Jn 3,18)
A bejegyzés trackback címe:
https://esmondta.blog.hu/api/trackback/id/tr853481705
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
