Nem kellett egyedül fölmenniük az áldozat hegyére. Ketten voltak. Segíthették egymást, ahogy később is: "és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után" (Lk 23,26).
Talán annak is a jele ez, hogy bármilyen nagy áldozatot hozunk is, bármennyire személyes is, mindig közösségi is. Az Istennel való kapcsolatunk a legintimebb pillanatokban is közösségbe von minket a másikkal.
"... csak ez az idegen?" (Lk 17,18)
"... visszatért..." (Lk 17,15)
"... mert jól tudja a mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van." (Mt 6,32)
"Ha nem látom kezein a szegek nyomát..." (Jn 20,25)
"És mondta az Úr Sámuelnek: ... mert nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg, hogy ne legyek a Királyuk." (I.Sám 8,7)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
