A tanítványok emlékeznek, de ez az emlékezés mégsem formálja át az életüket. Emlékeznek arra, hogy Jézus tömeget lakatott jól pár darab kenyérrel és hallal, de amikor ismét azzal szembesülnek, hogy alig van mit enniük, akkor megint kétségbe esnek. Akkor nem ugrik be, hogy nem kell félni, mert Jézus eddig mindig gondoskodott róluk. Emlékeznek arra, hogy mit tett velük Jézus, de ez csak a fejükben van, csak az emlékeikben, a múltjukban, valahogy nem vált meghatározó tapasztalattá, nem vált olyanná, ami a jelenbe hat, nem hatott el a szívükig, és a gyomrukig, és nem érte el a Jézussal való személyes kapcsolatukat. Nem járta át őket.
Nekünk is vannak tapasztalataink arról, hogy Jézus jelen van az életünkben, komolyan vesz minket, gondoskodik rólunk, szeretettel és jóakarattal van irántunk. Újra és újra vissza kell emlékeznünk ezekre, hogy átjárjanak minket, és egyszer csak tényleg megértsük, hogy Jézus tényleg jelen van, tényleg fontosak vagyunk Neki, tényleg komolyan veszi mindazt, amit megosztunk Vele, hogy Ő tényleg jó hozzánk.
