esmondta

Jézus haldoklik a kereszten. Megtapasztalhatta a teljes sötétséget és elhagyatottságot. Bántják, gúnyolják, mindene fáj, és szembe kell néznie a halállal. Mégis van ereje ahhoz, hogy megvigasztalja a mellette haldoklót, aki még segítséget kér Tőle. A jobb lator Jézus vigasztalásával halhatott meg, azzal a reménnyel, hogy ha meghal, Jézussal találkozhat.

Ma: még ma megemlékezem rólad, még ma velem leszel a Királyságomban. Már ma, mert már eljöttem.

Jézus ott állt Heródessel szemben. Unokatestvérének és barátjának gyilkosával szemben. És nem szólt egy szót sem hozzá.

Isten a csipkebokor közepében jelent meg Mózesnek, azaz a tövisek között, hogy megmutassa, hogy együtt szenved a népével.

Jézus pedig tövisekkel körülvéve halt meg a kereszten, ahogy írva van: "tövisekből font koronát tettek a fejére..." (Mt 27,29), hogy felragyogjon Benne Isten arca, aki velünk együtt szenved.

Attól függetlenül érik be a termés, hogy az ember alszik-e vagy ébren van. Isten bőkezűen ajándékoz meg minket, akár alszunk, akár ébren vagyunk. Sőt, úgy tűnik, mintha a legnagyobb ajándékokat épp akkor készítené elő számunkra, amikor alszunk, ahogy írva van: "Mély álmot bocsátott az Úristen az emberre... és asszonnyá formálta az Úristen az oldalbordát..." (I.Móz 2,21-22)

Hogy megvédjen minket a Haláltól, mint a húsvéti bárány vére.

Minden nyomorúságunkban: függetlenül attól, hogy mi okozta a bajunk, magunk-e vagy mások, hogy jogosan szenvedünk-e, hogy nekünk kellene-e változnunk. Még attól is függetlenül, hogy figyelmeztetett-e, vagy javasolt-e mást. Isten mindentől függetlenül mellénk áll, megvigasztal, és segít megvigasztalódni.

Jézust ezért a mondatáért ölik meg. És ez az a mondat, amiért érdemes volt meghalnia.

A sok kihallgatás alatt nem sok kérdésre, megjegyzésre válaszol Jézus, de amikor a főpap azt kérdezi: "Te vagy a Krisztus, az Áldott Fia?" (Mk 14,61), akkor Jézus megszólal, és egészen egyértelműen válaszol. Hallgathatna ekkor is, vagy mondhatná, hogy Ő már elmondta, kérdezzék a tanítványait, de nem ezt teszi, hanem megszólal, és válaszol. Jézus eljött, hogy elmondja, hogy ki Ő és ki az Isten, és ebben a mondatban ez válik teljessé. Ebben a mondatban és mindabban, amit ez után tesz, hogy engedi, hogy kigúnyolják és megöljék, egészen megmutatja, hogy ki Ő. Jézus nem halhatott meg a Templom vagy a Szombat megszegése miatt, csakis azért halhatott meg, Aki Ő, csakis emiatt a mondata és az igazsága miatt.

A tartsd oda a másik arcod jelentését Jézus példájával pontosította. Azt olvassuk Róla, hogy amikor Őt megütötték, akkor megkérdezte, hogy "miért versz engem?" (Jn 18,23), és nem kért több ütést. Ez azt mutathatja, hogy a másik arc odatartása nem annyira azt jelenti, hogy veressük meg magunkat. Jézus példáját szemlélve inkább talán olyasmit látunk, mintha csak engedné, hogy megüssék. Jézus nem védte ki az ütést, nem ütött vissza, és nem is fordult el. Jézus nem állt ellen a gonosznak, hanem kitette magát annak, hogy megüssék. Talán ez az, amire minket is hív, hogy merjünk bánthatók maradni, ahogy Ő is az maradt.

Jézus az utolsó óráit tölti a barátaival, és elmondja nekik, hogy mi fog történni. Megbotránkoznak majd Benne, azaz nem tudnak majd mit kezdeni azzal, ami Jézussal történik, el fognak futni, elhagyják Őt. De azt is elmondja, hogy ennek így kell lennie, hogy ez valami érthető dolog, érthető reakció. Sőt olyan, ami meg van írva. Olyan mintha Jézus előre megvigasztalná őket, előre biztosítaná őket arról, hogy nem neheztel rájuk emiatt. És a végén még arról is biztosítja őket, hogy nemcsak, hogy nem neheztel, de majd újra szeretne találkozni velük, hogy barátok maradnak. Hogy ezután is számít majd rájuk.

Jézus a saját szenvedésére és halálára készülve sem feledkezik meg arról, hogy vigasztalja, bátorítsa, és nem múló szeretetéről biztosítsa a barátait.

"Vágyva vágytam" arra, hogy veletek legyek.

"Vegyétek", hogy mindig veletek maradjak.

Jézus kiválasztotta Júdást, és mindig is hűséges maradt ehhez a döntéséhez. Jézus soha nem rekesztette ki őt, amikor Júdás elárulni jön Jézust, Jézus akkor is bártjának nevezi őt. Jézus már korábban láthatta, érezhette, hogy mire készül Júdás, mégsem küldte el, nem kérte, hogy ne jöjjön vele ünnepelni vagy imádkozni. Jézus kiválasztotta Júdást, a barátjának fogadta, és ezen, az Ő viszonyulásán az sem változtatott, hogy Júdás halálra adta Őt.

Hogy beszéljenek, ahogy Isten beszélt a teremtéskor.

Jézus első ajándéka az, hogy eljön hozzánk, és megszólít minket. A Lélek első ajándéka pedig, hogy eljön hozzánk, és megtanít minket megszólítani másokat.

Pál kijátszotta a szadduceusok és farizeusok közti véleménykülönbséget a maga javára. Így teljesítette Jézus kérését: "legyetek okosak, mint a kígyók" (Mt 10,16)

Sok fordítása van ennek a versnek. A héber szó jelent igazságot, de olyasmit is, hogy biztos, jól megalapozott, ezért azt is jelentheti, hogy örök. És vannak, akik hűség-nek fordítják. És talán ez mind egyszerre igaz Isten parancsaira. Isten minden nekünk kimondott szava az Ő irántunk való örök szeretetét fejezi ki, amihez mindig hűséges marad. És nincs, ami ennél igazabb lenne.

Pá kikiált a börtönőrnek, hogy ne legyen öngyilkos, nem mentek el. A börtönőrnek az a meghatározó, kereszténnyé tevő tapasztalata, ami minden keresztényé: nem kell meghalnia a mulasztása, a hibája, a tévedése miatt. Az életét meghatározó és átformáló tapasztalata ugyanaz, mint nekünk: Isten megmentette a haláltól. Ezért lett keresztény.

Jézus leült a persellyel szembe, és megmutatta, hogy tekint ránk Isten, amikor adományt adunk. Megmutatta, hogy mi az, amire Isten figyel, hogy mi fontos Istennek, hogy mi az, amit Isten értékel.

Úgy tűnik, Jézust is érdekelte a mennyi, csak Neki más a sok, más a több. Jézus máshoz viszonyít. Jézus nem azt nézte, hogy másokhoz képest mennyit adnak, hanem, hogy önmagukhoz képest. Amikor végül mégis másokkal szemben kiemeli az özvegyasszonyt, csak azért teszi, hogy megértsük, hogy Ő magunkhoz képest néz minket, a mi életünk és helyzetünk kontextusában néz és lát minket. 

A Szombatról és az Életről. A szavaival és a példájával. Hiszen így folytatódik: "...kérdezem tőletek: szabad-e szombaton...?" (Lk 6,9)

Jézus indulatosnak tűnik: felborítgatja az asztalokat, szétszéleszti az állatokat, a galambárusokat mégsem bántja. Jézus haragjában sem feledkezik meg a szegényebbekről, és őket nem bántja, csak beszél hozzájuk.

Jézus minden nélkül küldi el a tanítványait, majd a lelkükre köti, hogy abban a házban szálljanak meg, ahol méltók erre. Azoknál, akik méltók arra, hogy befogadják a nincstelen tanítványokat. Jézus tanítványait. Azaz nem szállhatnak meg akárhol, akárkinél. Jézus arra tanítja őket, hogy vegyék komolyan magukat, hogy vegyék komolyan a méltóságukat, amit nem a pénz, nem a vagyon és nem a bármiféle gazdagság ad, hanem az, Aki küldi őket. Vegyék komolyan, hogy az ő méltóságukat Ő adja, Akit hirdetnek.

És Jézus nem haragszik meg, hanem segít nekik. Ahogy kérték.

Jézus a tanítványaira nézve dorgálja meg Pétert, hogy nem Isten szerint gondolkodik, hanem az emberek szerint. Mert Péter miután megvallja, hogy Jézus a Krisztus, a Felkent, a Kiválasztott, azt tanácsolja Jézusnak, hogy inkább ne szenvedjen, azt mondja, hogy nem történhet ilyen. Jézus úgy utasítja vissza Péter tanácsát, hogy közben a tanítványaira néz. Mindkét esetben csak Péter szólal meg a tanítványok közül, de feltehetőleg mindannyian ugyanezt gondolták. Azt gondolták, hogy Jézus az Isten Fia, hatalmas, bármit megtehet, nem történhet olyan, hogy alul marad, hogy gyengébbnek bizonyul, hogy legyőzik. És talán mi is ezt gondoljuk, hogy Jézus hatalmas, mindent meg tud oldani. Nem történhet olyan, hogy nem áll ki mellettünk, hogy nem véd meg, hogy szégyent vallunk, hogy legyőznek, holott nekünk van igazunk, mi jártunk el helyesen. 

Pedig Isten úgy gondolja, hogy megtörténhet.

Ez az ember, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, meztelenül járt, és most felöltözve ül Jézus mellett. Honnan lett ruhája? Jézus öltöztethette fel. Úgy tett, ahogy a Teremtő az első emberpárral az Éden kertjében.

Úgy tűnik, Isten nem fárad bele, hogy bűnbe eséseink után újra meg újra felöltöztessen minket. Betakarjon, és elfedje a meztelenségünket az Ő szeretetével.

Odamehetett volna hozzá Jézus, és felsegíthette volna őt, és meggyógyíthatta volna úgy is. Jézus mégsem ezt teszi. Ez a vak az út mellett ül, és el akarják hallgattatni őt, hogy ne kiabáljon Jézusnak. Jézus a kérésével megváltoztatja az emberek viszonyulását ehhez a vakhoz. Azok, akik eddig elmentek mellette, oda mennek hozzá, észre veszik, hogy ott van, akik el akarták hallgattatni megszólítják őt, és azok, akik azt akarták, hogy ne szóljon Jézushoz, most Jézushoz vezetik. Jézus nemcsak a vakot gyógyította meg, de a többieket is vezette abban, hogy hogyan viszonyuljanak hozzá, hogyan bánjanak vele.

Boldogok, akik olyanok, mint Jézus: lelki szegény, mert teljesen kiüresítette Magát; sőt szegény is, mert bár lehetett volna gazdag, azt választotta, hogy szegénynek születik, és ács lett; aki tud sírni, hogy megvigasztaljon minket; szelíd, ahogyan önmagáról mondja: "szelíd vagyok és alázatos szívű"  (Mt 11,29); irgalmas és tiszta szívű; aki békét teremt, és üldözést szenvedett az igazságért.