esmondta

Péter azt kérdezi Jézustól, hogy hova megy, és Jézus nem erre a kérdésre válaszol, hanem a mögötte levő szándékra. Mintha nem az lenne a fontos, hogy hova megy, hanem hogy Péter nélkül. De az ígéretével meg is vigasztalja őt.

... a barátom.

Azaz: legyen úgy, ahogy szeretnéd!

Jézus eltanulta az Anyujától a bizalom mondatát. Mária ezzel a mondattal fogadta el Jézust, hogy megszülessen, Jézus pedig ezzel a mondattal fogadja el a halált.

A Sátán azzal kísérti Jézust, hogy ugorjon csak le a Templomról, hogy az angyalok tenyerükön hordozhassák, hogy szolgáljanak Neki. Jézus nem enged a kísértésnek, és amikor a Sátán elhagyja, akkor jönnek is az angyalok és szolgálnak Neki. Jézus megkapja azt, ami írva van, amit megígértek, de nem úgy, ahogy a Sátán javasolja. Néha talán nehéz elhinni, hogy Isten megadja, amit ígért, és megadja, amire vágyunk, és ezeknek a megszerzéséhez nem kell a Sátánra hallgatnunk. Sőt, célszerűbb nem rá hallgatni.

Jézus éhes volt, amikor a Sátán arra akarja rávenni, hogy változtassa a köveket kenyérré, és mégsem teszi meg. Jézus, aki azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben legyen, az éhség mellett dönt, és válaszában arra mutat rá, hogy a kenyér nem minden. Hogy van, ami több. És ezért a többért maradhatunk éhesek, maradhatnak olyan vágyaink, amik nem töltődnek be.

Csak Jézus volt már ott, meg az asszony, hogyan lett volna az asszony középen? Kihez viszonyítva? Jézus számára volt középen. Mert Jézus számára akkor ez az asszony volt a középpontban, nem a törvény, nem az elvárások, nem a többi ember, nem az eredeti elképzelés, hanem az asszony, úgy ahogy volt. Rá figyelt, ő volt számára akkor és ott a legfontosabb.

"Szaporodjatok és sokasodjatok": azaz adjátok tovább az életet.

Isten megáldotta őket, és ebből az áldásból vagyunk képesek tovább adni az életet, amit kaptunk Tőle.

Péter meg akarja védeni Jézust, olyan, mintha jót akarna neki. Péter így is gondolhatta. Jézus mégis meglátja, hogy ez kísértés, és a Kísértőt küldi el. Azt, aki a jónak, védelmezőnek, barátnak álcázva magát arra akarja rávenni Jézust, hogy inkább ne szenvedjen.

Világos, hogy Máriáéknak nehéz tapasztalat volt Jézust keresni és nem-találni három napig. Mária mégsem számon kéri Jézust, hanem próbálja megérteni. Kérdésében nem ő van középpontban, nem is a férje, nem a szülői tekintélyük vagy fájdalmuk, hanem Jézus.

A tizenkét éves Jézus ott marad a Templomban, és mikor az Anyuja megkérdezi, hogy miért, akkor Jézus visszakérdez: "nem tudtátok?" Olyan sok minden benne van ebben a kérdésben. Jézus nem azért maradt a Templomban, hogy valamit tanítson a Szüleinek, vagy mert önállósodni akart, hanem összeállhatott Neki, hogy ez az a hely, ahol leginkább otthon van, amihez leginkább köze van, amivel leginkább foglalkoznia kell. Jézus és a Szüleinek az egészen megértő kapcsolatát mutatja Jézus döbbenete: most a Szüleiben ez nem állt össze, a Szülei nem értik, hogy miért maradt ott. A Szüleinek nem olyan világos, ami Neki az. Talán ez volt az első ilyen mozzanat. Itt kezd el Jézus felnőtté válni. Itt kezd megmutatkozni, hogy nagyobb nálunk, hogy nagyobb a Szüleinél.

József éjszaka felkel, felkelti a feleségét, Máriát, és elmenekülnek Egyiptomba. Képesek mindent elhagyni, hogy megvédjék Jézust. József és Mária kapcsolatának és életének a középpontjában egészen Jézus van. Mindent Neki vetnek alá. Mindenre képesek, hogy vigyázzanak Rá. Bármit megtesznek és bármit elhagynak Érte. És Jézus ebben a környezetben felnő.

Megkísértette, hogy hogyan él a hatalmával. 

A hatalmával önmagára vonatkozóan: "mond, hogy ezek a kövek váljanak kenyérré!"  (Mt 4,3): Jézus éhes volt, hatalmában lett volna kenyérré változtatni és enni.

A hatalmával a másokkal való kapcsolatában: "ha Isten Fia vagy, vesd le magad!" (Mt 4,6): mutasd meg a hatalmadat mindenkinek, hogy ne legyen kérdés, hogy ki vagy, hogy ne lehessen ellenállni Neked.

A hatalmával az Atyával szemben: "mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem" (Mt 4,9): Jézus mondhatta volna, hogy nem elég, amit az Atyától kapott, de Ő inkább alávetette Magát az Atyának, és egészen megbízott Benne.

Mintha a Teremtés könyve inkább úgy beszélne az özönvízről mint olyanról, ami pusztulást hozott, és nem olyanról, ami megmentett. Péter pedig már így beszél róla. Az a nyolc ember, aki hallgatott Istenre, megmenekült a víz által, azok pedig, akik nem hallgattak, meghaltak az özönvízben. Azt mutatja ez, hogy Isten akarata nem annyira a világ eseményeiben mutatkozik meg (hogy özönvíz jön), hanem a tanácsaiban (hogy készítsünk bárkát). Isten az, Aki bár nem változtatja meg a világ folyását, nem veszi vissza az emberek és a természet szabadságát, megvéd minket.

A csillag vezette a bölcseket, amit Isten adott nekik,. Ez a csillag egészen Jézusig vezette őket, a bölcsek mégis megállnak útközben, és bemennek Heródeshez, és segítséget kérnek tőle. Mintha szükségük lenne Heródes tanácsára. A bölcsek azt feltételezhették, hogy Heródes olyan jóindulattal lesz a megszületett Felkenttel szemben, mint ők. A bölcsek önmagukból indultak ki, és talán naivak is voltak kicsit. Azt gondolták, hogy szükségük van egy emberi hatalom útbaigazítására is, pedig elég volt az, amit Isten adott. Így viszont Jézuséknak menekülniük kellett végül, és ártatlan gyerekek haltak meg Heródes gonoszsága miatt.

Nem egyértelmű, hogy kik is ők, "mennyei sereg"-nek hívják őket, de úgy gondolunk rájuk, mint angyalokra. Az angyal azt adja hírül, hogy megszületett, aki megment minket, és erre az angyalok, ezek a mennyei seregek dicsőítik az Istent, holott ez nem nekik jó, hanem nekünk. Nem a mennyei seregeket jött megmenteni Isten, hanem minket. Az angyalok mégis dicsőítik Őt. Mert ha Istent szemléljük, akkor a jósága és nagyvonalúsága akkor is dicsőítésre késztet minket, ha nem mi vagyunk a megajándékozottak.

Így teljesül be, amit János ír: "nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták..." (Jn 1,11-12) Jézus számára nem volt hely ebben a világban, csak ott, ahol az egyes személyek készítettek Neki. Elsőként a szülei. A világ nem fogadta be Őt, de a Szülei befogadták, és helyet készítettek Neki ott, ahol tudtak. És Jézusnak az elég jó volt.

Így van ez most is: csak ott van helye Jézusnak, ahol mi készítünk Neki, ahol mi befogadjuk Őt.

Jézus a népe, a barátai szégyenévé vált. Jézus vállalta, hogy gonosznak ítélték, Barabásnál gonoszabbnak. Olyan rossznak, hogy egyszerűbb volt elmenekülni, úgy csinálni, mintha nem ismernék Őt. Jézust rossznak mondták ki, és nem volt senki, aki mellé állt volna, aki megvédte volna, aki azt mondta volna, hogy dehát Jézus jó. Akinek volt hangja, mind azt mondta, hogy rossz. Nemcsak a politikai vezetők, de a vallásos emberek is. Nemcsak a buta tömeg, de a művelt barátai is. Nemcsak kirekesztették, száműzték, nem-kívánt személynek mondták, de kivégezték. És Jézus mindezt a szégyent vállalta. Még úgy is, hogy ezzel a szégyennel halt meg. De nem változtatta meg a bántás. Az igazságtalanság ellenére is egészen Önmaga maradt, egészen jó maradt. Megengedte, hogy rossznak lássuk, hogy rossznak gondoljuk, hogy elítéljük, és kiirtsuk a világunkból, de nem lett rosszá. Jézust nem befolyásolta az, hogy mi mit mondunk Róla, mert Ő egészen Önmaga volt, és ezt semmilyen vélemény sem változtatta meg, így teljesedik be Rajta, amit Pál mond: "mindent eltűr" (1Kor 13,7): mert semminek sincs hatalma Fölötte.

Kegyelemmel: irgalommal és elfogadással - hogy jók vagyunk így Neki.

Igazsággal: hogy teljesen Önmaga, és soha nem változik meg.

Mária igent mond Isten közelségére, és ekkor az angyal eltávozik, mert már nincs rá szükség, hiszen Maga Isten marad Máriával.

Legyen, ahogy mondtad. Legyen, ahogy Isten akarja, bármit is jelent ez.

Azaz először meggyógyult, és csak utána szolgált. Így tesz velünk Jézus is. Először meggyógyítja a fájdalmainkat és a sebeinket, és csak amikor már meggyógyultunk a szeretetében, csak akkor segít fel, hogy szolgáljunk Neki és másoknak. De ez a sorrend. Először gyógyulunk meg, és csak utána szolgálunk. Jézus nem várja el, hogy ez máshogy legyen. Nem várja el, hogy szolgáljunk, ha még nincs erőnk. Jézus ad időt, odaül hozzánk és az Ő közelsége gyógyulást hoz.

Talán nemcsak a halálra, az utolsó időkre vonatkozik ez a rész. Jézusban, az Ő közelségében már most is életre támadunk, és mindaz, ami bennünk van. Nem egyszerre, hanem a maguk rendje szerint. Csak fokozatosan gyógyítja meg és kelti éltre bennünk mindazt, amik vagyunk, hogy végül egészen átjárjon az Ő Élete.

Lehet, ma már más elképzelésünk van a nevelésről. Lehet, nem a legtalálóbb kifejezés a fenyítés. Nem lehet, hogy a mennyei Apa nem annyira fenyít vagy fegyelmez, mint inkább csak engedi, hogy megtapasztaljuk tetteink következményeit? Engedi, hogy (olykor) vállaljuk a felelősséget a tetteinkért?

Jöjj vissza, hogy a közeledben hasonlóvá váljunk Hozzád!

Jézus szeretete.